Elhatározás

Régi elhatározásom, hogy elszámoltatom a napokat: Mit hoztak tarsolyukban, mit raktak elém, mit tettek velem? Hoztak-e valami jót, valami rosszat?
Mondanom sem kell, mint annyi terv: ez is terv maradt. Olyan terhet róna rám e naponkénti feladat, amely végül holmi naplószerűségre kényszerítene. Tehát kicsinyességre. A részletek veszélye fenyegetne.

Nem is tervezem napjaim részletes beszámolását, inkább csapongó gondolataimból szeretnék néhányat lejegyezni. Mintha mázsás súlyt cipelnék magammal és most lehetőségem lenne eme terheken enyhíteni.

Elmélkedem mindenről és minden pillanatban. Egyszerű dolgok is jelentőséggel bírnak számomra. Talán csak egy olyan érzéshez tudnám ezt hasonlítani, mint amikor az ember szerelmes lesz. Amikor az utcán sétálva minden apró kis jel bizonyíték arra, hogy valóban, Ő az igazi. Amikor egy ránk hulló falevél is azt jelenti, hogy most Ő is rám gondol éppen.. Igen, ilyenek vagyunk, ha megérint a szerelem minket.
Számomra sem ismeretlen ez az érzés..de ha az ember elég sok kapcsolaton van túl, kezdi gyanítani, hogy nincs tökéletes társ. Megtanul óvatosabban és elővigyázatosabban új érzéseket befogadni. Mondhatni falat épít maga köré. Veszélyes dolog ez, mert bár a szomorúságot és csalódást kizárhatjuk, de így az örömet és a boldogságot is. Hogy miért van ez így? Valahol azt olvastam, hogy úgy választjuk meg a társainkat, hogy a tökéletlenségeik kiegészítsék a miénket. Ehhez azonban meg kell találnunk saját problémáink megoldását, hiszen ezek tesznek azzá, amik vagyunk és ekkor érthetjük meg igazán, hogy mit/kit keresünk.
Számomra ördögi körnek tűnik és egyre nehezebbnek,ugyanakkor hiszek benne, hogy meg fogom találni az én tökéletlen, számomra mégis tökéletes páromat! :)