Feszült volt, félt.. Szeme kérdőn tekintett rám és várta, hogy azt mondjam, minden rendben lesz, élete legcsodásabb pár napja jön. Nem tudtam, nem mondhattam. Nem így éreztem... A megérzések nem hazudnak, ha valóban bensőnkből érezzük, nem pedig magunk által bebeszélt aggályainkról van szó.
"-Kicsikém, érezd magad jól és nagyon vigyázz magadra!"
Megölelt és elindult...
Gyűlölöm a kimondatlan szavakat, amelyek most ott feszültek torkomban és folyton kitörni készültek. El akartam mondani, hogy úgy érzem csalódni fog, hogy nem szeretném szomorúnak látni, hogy ne adja szerelmét olyan könnyen, hogy várjon, mert még rengeteg ideje van..
Aztán hirtelen eszembe jutott egykori önmagam..amikor első randevún álltam, amikor néha álltam és senki nem jött, amikor azt mondták szeretnek, de elhagytak. Építő fájdalmak ezek, amik hozzájárultak mindahhoz, ami ma vagyok. Hogyan is változtathatnék a természet rendjén? Nagy út vár még Rá és a csalódásoktól nem óvhatom. A legtöbb, amit tehetek, hogy Mellette állok és részt veszek örömében és bánatában egyaránt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése