Tartozni valahova...

Kerítések között, mindig a megszokott helyen...kitörésre várva...
Egy pillanatra, mikor maga mögött hagyhatja az állandót és bár óvatosan és csak rövid időre, de felfedezheti az ismeretlent. A drótkerítés borostyánnal eltakart részén már hosszú ideje ott tátongott a megoldáshoz vezető lyuk. Hetek óta nézegette, vizsgálgatta, míg egy esős délután erőt vett magán. Óvatosan somfordált a kerítéshez, kerülve gazdája szúrós tekintetét. De az ember el volt foglalva apró kis problémáival, magában káromkodott, ügyet sem vetett a külvilágra.
Sikerült!! Kinn volt! A világban! Az ismeretlenben! Nem is nézett körül, csak rohant.. Élvezni akarta ezt az adományt.. Mikor már levegőt is alig kapott, észrevette, hogy nem látszik biztos otthona.
Éhes volt és fáradt. Körülötte az emberek és furcsa járművek rohanása... Nézte az óriásokat, de ők pillantást sem vettek rá. Pocsolyába csapódó lábak verték fel a sáros vizet testére. Fázott..
Megtette, amire vágyott, de elég volt belőle, mégis jobb volt kerítések között, mint elhagyatva a nagyvilágban. Közeledett ismét a megszokotthoz.. De nem találta már a lyukat a kerítésen. Megjavították. Ekkor feltekintve észre vette gazdája arcát. Szigorú volt, őt bámulta, közben kezével kinyitotta a kaput. Szívében jól eső érzés fogta el, őrült rohanásba kezdett, mint egy eltévedt lélek, ki megtalálta hazáját. Miközben szinte átrepült a világ és az otthon határvonalán, furcsa szorítást érzett a nyakán. A kapu csapódott és gazdája erős markolata még mélyebbre vájódott bundájában. Apró szemeivel a férfi szemébe nézett. Tele volt gyűlölettel. Szájából ömlöttek a trágár szavak, miközben ott ütötte, ahol érte. Izmai megfeszültek és minden egyes csapásban egy-egy sérelme volt. Fájdalmas vonyítások, kérlelő tekintet ellenére sem hagyta abba. Már nem menekült, tűrte..
Hosszú percek teltek el, míg nem az ember megállt..elégedetten nyugtázta, hogy ez már járt neki és ő is jobban érzi magát. Belerúgott, majd elzavarta maga mellől. Csend volt, az eső, ami eddig fájó sebeire enyhítést nyújtott, gyengülni látszott.
Az ember utolsó cigarettáját szívta a tornácon..majd békésen elaludt az eső halk kopogását hallva.
Odament gyenge testével és a lába mellé feküdt, fejét nadrágjához dörzsölve.. Könnybe lábadt szeme, mégis örömmel érezte, hogy otthon van, legyen az bármilyen is..